Autójában bólogatókutya, Trapper a dzsekije, s Tisza cipőben jár. Deák Ferenc néhány frissen szerzett kincse a kesztyűtartóban: Lendület motorkerékpár, törpeautó s egy villanyszámla hatvankilencből. Nála még mindig a tévémaci a sztár. Az ebesi múzeumban háromezer-ötszáz darabot állított ki gyűjteményéből. Vitrinek között a Lottó gin, a Skála sör, a Salvador vermut, a hosszúhetényi ezerjó s a bácskai szemelt rizling pecsenyebor címkéje, az élvezeti cikkeknél maradva Tenkes-, Szekszárdi Szüret-, Gelka-, TU-134-, Vadászati Világkiállítás-dobozos cigaretták.És kultikus tárgyak a búgócsigától az ugró békán, a porcelán Misa mackón át a kacsintós pénztárcáig, a bűvös kockáig, majd diavetítők, Rakéta porszívók évjárat és műszaki paraméterek szerint, televíziók, hordozható diszkómagnók, írógépek, rollerek, szovjet és Camping kerékpárok, na és mennyi irodalom! Fritz Kahn A szerelem iskolája című könyve, Matus Imre Bocsáss meg, Isaura!, Mocsár Gábor Ki vágta fejbe Hudák elvtársat? című könyve Farkas Bertalanos selyem könyvjelzővel. A kor divatjának megfelelően vulkánfíber bőröndök, betonacélból hegesztett virágtartó s egy 1936-ban gyártott, teljesen felújított Ardie-200-as motorkerékpár.
– Szatmári Gabi bácsitól vettem, aki kilencvenhat éves volt. Behorpadt a motor tankja. „Emlékezhetnél rá, fiam, hogy harminckilencben milyen sarak voltak a Berettyó partján!” – mondta a bácsi meglepődve a tájékozatlanságomon.
Deák Ferenc újraöntette a dugattyúkat, krómoztatta az alkatrészeket, Németországból rendelt speciális festékkel festette le a járgányt.
– Működik, bár füstöl, mint a nyavalya – jegyzi meg a dízelmozdony-szerelő, távközlési technikai műszerész, no meg hivatásos gépkocsivezető végzettségű férfi, aki sokáig a debreceni Csokonai Színház hangosítója, világosítója, segédszínésze volt. Ismert vállalkozóként korábban dartsklubot és magánrádiót működtetett Debrecenben, illetve Hajdúszoboszlón.
Vajon hogyan kezdődött a gyűjtőszenvedélye?
– Néhány éve karácsony táján apám hosszasan nézegette a tartós tej dobozán lévő feliratot, majd megszólalt: „Fiam, normális dolog az, hogy egy tej szavatossága kétszer addig tart, mint annak idején az első Daciánk korrózióvédelmének garanciája?” Ma már megmosolyogni való furcsaságként gondolunk a régi dolgokra, ezért jó néhány gyermekkori emlékemet papírra vetettem Dalnoky Ferenc álnéven. Homokkerti capriccio című könyvem a gyermekkoromat meséli el retrósan, amolyan Indul a bakterház stílusban. Tímár Péter megkeresésére már elkészült a filmforgatókönyv, Eperjes Károly játszaná a főszerepet – mondja.
Deák Ferencnek a könyv kiadása előtt volt egy kis vitája a tipográfussal a betűméretről. Vékonynak tartotta a könyvet, s mivel nem növelhették tovább a betűméretet, arra gondolt, lefotóz párat gyermekkori játékaiból. Miután semmit sem talált a padláson, a szülei bűnbánóan bevallották, hogy 1991-ben odaadták az összeset a szomszéd gyerekeknek. Ettől fogva a férfi ócskapiacok megszállott látogatója lett. A feleségével bújták az újsághirdetéseket, és internetes árveréseken licitáltak. Előfordult az is, hogy az utcán leszólítottak egy nyolcvanéves bácsit, aki épp a szeméttelep felé tolta biciklije csomagtartójára erősített régi Horizont típusú televízióját. Elkérték a tévét, amit örömmel nekik is adott, mondván: legalább nem kell kitalpalnia a telepig a fájós lábával.
– Olyan gyűjtési lázba jöttünk, hogy nem tudtunk megállni: mindent felvásároltunk a távirányítós Wartburgtól a szputnyik műhold makettjéig. Amikor a fűnyíró nem fért a pincébe, felkerestem az ebesi önkormányzatot, s az első szóra helyet biztosítottak kollekciómnak a Széchényi Ferenc Tájmúzeumban – eleveníti fel a történteket a középkorú férfi.
Kétségtelen, hogy ott ma már ez a húzóerő a falutörténeti és a munkatáboros tárlatok mellett. A 2007 májusában nyitott retrómúzeum egyféle zarándokhely. Közel van Hajdúszoboszló, ha nyáron rossz az idő, sokan eljönnek ide nosztalgiázni, ősszel és télen pedig sok az emlékező nyugdíjas is. Nemrég Sopronból érkezett egy idős házaspár a régi Moszkvicsával, hogy megmutassa a széltől is óvott kocsit a múzeum ötletgazdájának.
Kiderült, hogy a retrónak komoly kultusza van. Blogolnak a pedálos Moszkvics-gyűjtők, egy első generációs, lekerekített oldalú járgány kétszázezer forintot is megér. Sorra érkeznek a felajánlások: „Kipakoljuk a garázst, Dalnoky úr, jöjjön el!” Mások kölcsönadják féltett kincseiket, mint például az a tizenhárom éves kisfiú, aki nem számítógépezik, hanem Rakéta porszívókat gyűjt a MÉH-telepeken, s felújítja szerzeményeit. Most döbbenek rá, hogy nekünk első generációs, elfordítható gumikerekű Rakéta porszívónk volt, és kidobtuk.
Van itt mozgalmi szekció is, számos debreceni család adott jó néhány relikviát. A szocialista jelvénygyártás mintapéldányait, élmunkás-kitüntetéseket, Mókus őrs naplót, szűz brigádnaplókat is találunk és persze a Pajtás lap számait. Felnőttek, még inkább idős emberek kiállítása ez. A látogatók kinyílnak, közösen elevenítik fel gyermek- és fiatalkorukat. Elég belenézni a vendégkönyvbe.
„A sok rossz mellett akkor is volt valami jó. Sajnos ez mind elmúlt, mára csak a rossz maradt.”
„Egy nagy baja van ennek az egyébként kedves kiállításnak, figyelmeztet, hogy milyen öreg vagyok.”
„A mai kor sem jobb, csak más.”
„Visszahozta az ifjúságunkat. Egy hatvanas.”
„Harminc perc gyermekkor. Örök hála érte. Egy negyvenes.”
Van, akinek a régi szalonnasütések jutottak eszébe.
Akkor még tíz fillér volt a Stollwerck, három hatvanért vettük a kenyeret, és csatos üvegből Bambit ittunk. Munkást, Tervet, Filtolt szívtunk, nekünk az Illés és az Omega játszott, Flóra szappannal mostuk le az utca porát, negyven fillérbe került a szakaszjegy, s hússzor lehagytuk a tuját. Super Rifle farmerban vagy trapéz szárú nadrágban flangáltunk – és minden ellen lázadtunk.