„Megrendült a bizodalmam. Ezt a mondatot akkor hallottam anyám szájából először elhangzani, amikor a Vörös hadsereg utcai Sesztinából vásárolt alumínium kotyogó aznap már másodjára robbant föl, és a sűrű kávépermet feketére változtatta a konyhafalat, amit jó anyám két hete festett ki nyeles meszelővel, a saját testi erejével, szép világosra. Házkörüli szakipari munkákhoz már rendesen hozzászoktunk, mesterembereket sosem hívtunk, mert mindig ugyanaz volt a nóta vége. A jó anyag pocsékba ment, az erős otelló bortól, amit apám illendőségből szervírozott, a mesterember délre már a falnak dőlve nótázgatott, vagy a nagy lombos udvari diófánk árnyékában horkolt. Apám szerint ezeket, a tisztességes embereket az egyhangú monoton munka kergette az alkohol kegyetlen világába. Olyan ez – mondta - mint a tiszai kompos élete, aki negyven éven át kompozgat a folyón keresztbe, pedig de nagy kedve lenne egy erős pántvágóval elnyisszantani a vastag olajos drótköteleket és úsgyi neki a Tiszának, hosszában, úgy ahogy még sosem volt.”